34 éves korom ellenére sok sportágban eredményes múlttal rendelkezem. Már kisgyermek korom óta lételemem a mozgás. Először úszással foglalkoztam, majd jött a kenu, a birkózás, aztán a tae-kwon-do, majd a kick-box. Gyermekként görkorcsolyáztam is, amelyből mára már csak az maradt, hogy pár éve görkorcsolya edzőként is tevékenykedtem.
Számos versenyen vettem részt, mégis váltottam, s az erőemelés lett a fő sport az életemben. Hozzáértő edzők munkája mellett – akiknek ezúton is köszönöm -, több Magyar Bajnoki dobogós helyezést sikerült megszereznem.
Mindig is a legjobb szerettem volna lenni, minél jobban megismerni az emberi testet, izomzatot, annak fejlesztését és az egészséges, helyes táplálkozást. Ezért az erőemelés mellett a testépítéssel kezdtem behatóbban foglalkozni, először csak autodidakta módon, majd iskolarendszerű képzésben is.
18 éve foglalkozom az egészséges, sportos, esztétikus fizikum felépítésével. Néhány éve testépítő versenyzőkkel edzettem együtt, így testközelből nézhettem végig az edzéseiket, a segítségemmel készültek fel a versenyekre, sőt a bajnokságokon is közvetlenül mellettük élhettem át a versenyzés izgalmait. 2011.-ben, testépítő és fitnesz sportedző képesítést szereztem. Sportolással eltöltött idő alatt tapasztaltam meg , hogy mekkora jelentősége van a megfelelő táplálkozásnak és egészséges táplálék kiegészítők tudatos használatának, a minőségi fogyás, esztétikus, egészséges és erős izomzat, testalkat kialakításához valamint megőrzéséhez.
Jelenleg a felnőttképzésben tanuló leendő személyi edzőket képzem, oktatom, illetve személyi edzőként, szakmai hozzáértéssel segítem a sportolni, változni egészségesebbé válni vágyókat.
Amennyiben megszületett az elhatározás keress bátran Facebookon vagy a 06704308128 telefonszámon.
Üdvözöllek, Oláh Hanna Zsófia vagyok, egy 10 hónapos csöppség anyukája, jogász és személyi edző. 10 éves korom óta a fitness világában élek, szinte ebben nőttem fel. 14 évig táncoltam, több különböző stílust is kipróbáltam a balettól a társastáncon át egészen a hip-hopig és a zumbáig.
Oktatni 17 évesen kezdtem és a mai napig foglalkozom személyi edzés keretében kondícionáló edzés tartásával. Célom, hogy minden vendégemnek átadjam a mozás szeretetét, hogy ne csupán az alakváltozás (fogyás, erősödés) legyen a legfontosabb, hanem hogy az edzés mind testi, mind lelki feltöltődést nyújtson.
Törekszem arra, hogy az általam irányított edzések maximálisan személyre szabottak legyenek, minden vendégem igényeinek, képességeinek, fejlődésének megfeleljenek Számomra nagyon fontos, hogy mindenben megtaláljuk az örömet okozó pozitív dolgokat!
Várlak sok szeretettel,
Zsófi 06703200486
Üdvözöllek, a nevem Nagy Milán. Személyi edzőként dolgozok itt a Forma 1 Fitneszben. Egész életemet a sport határozta meg, kezdve a versenyúszástól ahol többszörös magyar bajnok és országos csúcstartó voltam, a vízilabdán át, ahol 5 évig voltam válogatott, egészen a testépítésig amit 2011 óta csinálok, 2014 óta versenyszerűen. Emellett fotómodellként is tevékenykedem.
Főbb versenyeredményeim testépítésben.
IFBB Magyar Bajnokság 1. hely
IFBB EB Santa Susanna 7. hely
WBPF Tropical Kupa 1. hely
WBPF Magyar Bajnokság (EB Kvalifikáció) 1. hely
WBPF EB Hollandia 2. hely
WBPF Magyar Bajnoks 4. hely
WBPF Nemzetközi verseny Románia 1. hely
WBPF Ausztria kupa 1. hely
Mind Mens Physique kategóriában.
Nagyon szerencsésnek érzem magam hogy egy a hivatásom, a sportom és a hobbim is. Szemelyi edzéseim során is célorientált vagyok akárcsak a saját edzéseim során. Kellő kitartásoddal és szakmai tapasztalatommal a cél elérése elkerülhetetlen. Eddzünk együtt, ha súlyodból szeretnél fogyni, vagy szálkas izmokra vágysz, ha egy álom alak a cél, vagy ha esetleg versenyen szeretnéd megmérettetni magad, hogy megtudd mi rejlik benned. Ez nem egy sport, egy feladat, ez egy életforma.
+36 30 414 0076
Üdvözöllek, Urr Krisztián vagyok, személyi edző.
Munkámra, mint hivatás tekintek, ennek megfelelően rendkívül eredmény központú és sikerorientált a közös munka.
Meggyőződésem, hogy a hozzám érkező vendégeket, nem csak edzenem kell, de tanítani is őket! Szeretem tudni, hogy a közös munkánk egy logikus együttműködés, ahol a vendég pontosan tudhatja mit, miért csinálunk, és az hogyan fogja meghozni számára a vágyott eredményt.
Napjainkban rendkívül népszerű az "életmód" mint kifejezés ami örvendetes, azonban ritkán jár együtt valós eredménnyel... Ennek oka a fenntarthatóság hiánya aminek orvoslását én, mint edző prioritásként kezelek.
Az fog működni ami hosszú távon is tartható, ezt pedig közösen találjuk meg az edzések során.
Vendégköröm sokrétű a programozón, a hivatalnokon, keresztül egészen a PhD hallgatókig bezárólag.
Ezenkívül foglalkozom versenyszintű testépítők és erőemelők felkészítésével is.
Fordulj hozzám bizalommal, dolgozzunk együtt a Te céljaidért.
Tel. : 06206272686
Instagram: @krisztian_urr
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Phasellus interdum elit sit amet commodo lacinia. Proin faucibus faucibus nunc in fermentum.
Üdvözöllek, Benyus Ágota vagyok, személyi edző.
Üdvözöllek, Halkó Tamás vagyok, személyi edző.
Keress bátran Facebookon vagy Instagrammon
@tamashalko
Zsiga Zsolt vagyok, 1992.12.21-én születtem Orosházán. 4 éves koromban ismerkedtem meg a kyokushin karatéval, amit a mai napig versenyszerűen űzöm. Felnőtt versenyzői pályafutásom során számtalan Európa kupa, Európa bajnoki helyezés és Európa bajnoki címeket, profi világbajnoki címet tudhatok magaménak. A tavalyi évben a karate combat nevezetű profi sport ligában kaptam szerződést.
Személyi edzésekkel 8 éve foglalkozom ezen időszak alatt közel 100 tanítvány forgott a kezeim között! A test edzése mellett az elme tornáztatását is fontosnak vélem. Jelenleg a második diplomámon dolgozom a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi karán, mint utolsó éves jogász hallgató.
Üdvözöllek, Lassú Ferenc vagyok.
6722 Szeged, Attila utca 17-19. II. emelet
(Árkádtól és a Mars tértől (buszállomás) 100 méterre)
Tel:0670/3200488
Tel:0662/424-070/100
Email:Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
HÉTFŐTŐL PÉNTEKIG: 6.30-21.30
SZOMBAT: 9.00-20.00
VASÁRNAP: 14.00-20.00